"Rendezni végre közös dolgainkat." ez generációm politikusnemzedékének igazi küldetése. Közös dolgunk rengeteg van, ebből kell a személyiséghez, a tudáshoz és a tehetséghez leginkább illőt vállalni.
A politika, a politikus lét értelmét a szó klasszikus értelmében, "a köz ügyeinek intézésében" látom. A Magyar Országgyűlés alelnökeként a teendőmnek azt tartom, hogy a rendszerváltással megteremtett köztársasági intézményrendszerünk legfontosabb intézményét, a Parlamentet a modern európai képviseleti demokrácia, a szabadság és felelős döntéshozatal eminens, mértékadó és köztiszteletnek örvendő fórumává tegyük.
Nem véletlen a többes szám: közösen, anélkül, hogy elveinket feladnánk; Kormánypártok és ellenzék együtt kell működjön a legfontosabb nemzeti, és most már európai célok megvalósítása érdekében.
Ehhez szívós munkára, türelemre, belátásra és az ország érdekeit szem előtt tartó korszerű tudásra van szükség.
Ezért személyes tapasztalatomat, tudásomat és lehetőségeimet "a köz ügyeinek" közös ügyeinknek szentelem.

1958. február 12-én, a Budapesttel határos Csömörön születtem. Édesapám az Ikarus autóbuszgyárban műszaki tisztségviselő, míg édesanyám a három gyerek mellett háztartásbeli, majd később raktáros egy autójavító vállalatnál. Rendezetten, és boldogan éltük napjainkat.

Mindig szorgalmas és jó tanuló voltam. Első diplomámat 1979-ben a Közlekedési és Távközlési Főiskolán szereztem, majd 1991-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen okleveles közgazdásszá lettem. Mérnöki tanulmányaim során a tudományos diákköri munkáimmal több országos pályázaton első, második és harmadik díjakat nyertem. Igen büszke voltam arra, hogy szakmámban az ország legjobb fiatal tehetségei közé tartoztam.

Kenyérkereső pályámat 1979-ben, mint mérnök a Betonútépítő Vállalatnál, a Ferihegy 2. repülőtér építésen kezdtem. A nagyberuházások leállása miatt, és barátaim csábításának engedve pályát változtatok: 1981-ben a KISZ VI. kerületi, majd budapesti titkára leszek. 1989-ben újabb váltás, a Budapest Rádió néven ismerté vált média társaság ügyvezető igazgató székében töltök nyolc esz-tendőt, ahonnan az utam az Antenna Hungária alakuló leányvállalata, az Antel Invest Kft. ügyveze-tő igazgatói, majd vezérigazgatói beosztásához vezet. 1998 őszén távozom a cégtől, és saját vál-lalkozásban tanácsadói pályát nyitok. 2002. évi országgyűlési választásokon az MSZP budapesti listájáról parlamenti képviselői mandátumot szerzek, majd az Országgyűlés alelnökének választa-nak.

Főállásaim mellett, a '90-es években több gazdasági társaságnál is fontos tisztségeket töltök be. Igazgatósági tagja vagyok a Hortobágyi Halgazdaságnak, az Antenna Hungáriának (1998-ban elnöke is) és a Fővárosi Vízműveknek. Felügyelő bizottsági tagságot viselek a Fővárosi Vagyonkezelőnél és a Hajógyári-sziget Vagyonkezelőnél.

A tanulmányaim és munkám mellett mindig fontos volt számomra a közösségi élet, amit ifjú koromban az egyetlen ifjúsági szervezetben, a KISZ-ben meg is valósíthattam. 1979-ben, a főiskolai pártszervezet kezdeményezésére belépek az MSZMP-be. Az MSZP-nek megalakulása óta vagyok tagja. Az 1994. évi önkormányzati választásokon a Budapesti III. kerületben a párt polgármester jelöltjeként második leszek, de képviselőként az MSZP frakciót a médiatörvényi összeférhetetlenségig, 1997-ig vezetem. Alapítója és vezetője voltam az MSZP Információs Társadalom Kabinetjének, s társelnöke az Országos Közgazdasági Tagozatnak. Az MSZP Budapesti elnökének 2000-ben és 2003-ban is megválasztanak. A párt 2002. évi választási kampányában Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt "Tízek Társasága" tagja leszek. 2004-ben a budapesti pártelnökséget országos elnökségi tagságra váltom.

2002. tavaszán az új parlament alakuló ülésén az Országgyűlés alelnökének választanak.

Nős vagyok, második házasságomban élek Erzsébet feleségemmel, aki ügyvéd. Az első házassá-gomban született Zsófi lányom, míg a második házasságomból "örököltem" Attilát és Melindát. Ma már mindannyian felnőtt, önálló egzisztenciával bíró, több diplomás emberek.

Kevés szabadidőmben, fotózom, zenét hallgatok - főleg dzsesszt -, s az interneten "bolyongok".
Fotóimmal fiatalabb koromban amatőr pályázatokon díjakat nyertem, első önálló kiállításomat (60 képpel) 2005. őszén tekinthették meg az érdeklődők.

Társzerzője vagyok a Mr. Producer - színház menedzsment kézikönyvnek (OpeRock Kiadó).

2004-ben Jacquec Chirac a Francia Becsületrend Parancsnoka kitüntetésben részesített.

Adatok:

Születési idő:

1958.02.12.

 

 

Állampolgárság:

magyar

 

 

Családi állapota:

nős

 

 

 

 

Felsőfokú végzettségek:

 

 

 

1991

Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Okleveles Közgazdász

 

 

1979

Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola Okleveles Üzemmérnök

 

 

 

 

Szakképesítések:

 

 

 

1992

PM Számviteli Képesítő Bizottság Mérlegképes könyvelő

 

 

 

 

Szakmai eredmények, díjak:

 

 

 

1979

Közlekedéstudományi Egyesület Országos Szakdolgozat Pályázat II. díj

 

 

1979

Országos Tudományos Diákköri Konferencia III. díj

 

 

1978

KPM Miniszter Országos Szakmai Pályázat I. díj

 

 

 

 

Munkahelyek, beosztások:

 

 

 

2002-

Országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke

 

 

2000-2002

Tragon Bt., cégvezető

 

 

1999

Honline Kft, ügyvezető

 

 

1997-1998

Antel Invest Kft, ügyvezető igazgató, vezérigazgató

 

 

1989-1997

Budapest Rádió Kft, ügyvezető igazgató

 

 

1981-1989

KISZ Budapesti Bizottsága, VI. ker. titkár, Budapesti Bizottság gazdaságpolitikai titkár

 

 

1979-1981

Betonútépítő Vállalat Ferihegy 2. repülőtéri főmérnökség, mérnők

 

 

 

 

Egyéb gazdasági társaságok veztő testületeiben viselt tagságok:

 

 

1999-2000

Fővárosi Vízművek Rt, igazgatóság tagja

 

 

1996-1999

Hajógyári-sziget Vagyonkezelő Kft, felügyelő bizottság tagja

 

 

1996-1999

Budapest Főváros Vagyonkezelő Rt, felügyelő bizottság tagja

 

 

1996-1998

Antenna Hungária Rt, igazgatóság tagja, elnöke

 

 

1995-1997

Hortobágyi Halgazdaság Rt, igazgatóság tagja

 

 

 

 

Önkormányzatok szakbizottságaiban végzett tevékenység:

 

 

1998-2000

Budapest főváros Önkormányzata, Közbeszerzési Bizottság

 

 

1994-1998

Budapest III. kerület Önkormányzata, Gazd. Vállalk. és Priv. Bizottság

 

 

1994-1997

Budapest III. kerület Önkormányzata, Építésügyi és Városfejlesztési Bizottság

 

 

 

 

Politikai jellegű megbízatások:

 

 

2004-

MSZP Országos Elnökség tagja

 

 

2002-

Országgyűlés alelnöke

 

 

2001-2002

Medgyessy Péter "Tízek Társasága" tagja

 

 

2001-2002

MSZP Információs Társadalom Kabinet vezetője

 

 

2000-2004

MSZP Budapesti Szervezet elnöke

 

 

1998-2000

MSZP Országos Elnöksége Információs Társadalom Munkacsoport vezetője

 

 

1998-2000

MSZP Országos Közgazdasági Tagozat társelnök

 

 

1994-1997

MSZP III. kerületi Elnökség tagja

 

 

1994-1997

Budapest III. kerület Önkormányzat MSZP frakcióvezető

 

 

1994

MSZP polgármester jelölt Budapest III. kerületében

 

 

 

 

Nyelvismeret:

angol

 

 

Egyéb:

 Mr. Producer - színház menedzsment kézikönyv (OpeRock Kiadó, 1994) társszerző

 

A makói Pulitzer József Emlékbizottság tagja

 

 

Kitüntetések:

 

2004

Francia  Becsületrend Parancsnoka